11. Optimista Talán, ha máshogy állok hozzá, talán, ha midngi megpofoznám, Talán, ha változást okoznál, talán máshogy áll hozzám, Minden reggel, délben, este, ellenség és jóbarát, Ó, már mennyi fül kereste a jóindulatnak szavát, Ennyit ér az ember, olcsó bizsu, nem száz karát, Mondd, hogy minden jó lesz újra, mondd, hogy elfordulsz felém, Többé nem leszel rászorulva, csak annyit mondj, hogy állj mellém! Hogy már csak pár lépés a holnap, hogy elérted a kívánt hatást, Ha arcra esel, felkarolnak, megéri még a folytatást, Két lábon állva véded a saját privát kis élettered, Napfénynél macho bika, az estéket meg végigtérdeled, Ennyit ér az ember, olcsó bizsu, nem száz karát, Hogy mennyiért enné ki maga alól a saját szarát. Hogy miért nem vagy optimista? Miért lógatod a fejed? Hogy miért csak a rosszat látod a jóból, Mikor mindenki szeret? Az isten, a nemzet és az apád, Aki pont ide nemzett téged a világra, és megtanított a kurva anyádra! Hogyha nem tudsz semmit, maradj csendben, Ha lejárt a lemez, fordítsál, Mondogasd, hogy minden rendben, ha a fejedre lépnek, ordítsál! Kösd be a cipőd, ne essél orra, és vedd be midnig a gyógyszered! Ne húgyozz a konnektroba, és otthon ne hagyd az óvszered! Ne menj vele, ha szakállas a nő, vagy ha farka van a lánynak, Figyelj, a fejedre ne essen egy kő, vagy ugorj el, hogyha hánynak, Különben vége, rögtön eláshatod magad, és baszhatod, ha Világszinten minden rendben van. Kilátástalan. Mondd, hogy jóban-rosszban együtt, Mondd, hogy együtt elfeledjük, Mondd, hogy új alapra helyezzük, És ezt az egészet befejezzük. Könnyes szemmel esél térdre, sírd el a világ baját, Hogy semmiség volt elérni a gyermekednél láthatást, Ennyit ér az ember, olcsó bizsu, nem száz karát, Ennyit ér az ember, hát tartsa be a szavát!